Feliratkozás e-mailben

2013. december 31., kedd

Harry Potter Fan Film

Tudom nem Trónok Harca, de a Fantasy rajongókat talán érdekelheti, gondoltam megosztom itt is.
Mivel elég nagy rajongója vagyok a Harry Potternek is, ezért úgy gondoltam a barátaimmal csinálok egy Harry Potter világában játszódó rajongói filmet, saját történettel, karakterekkel, magyaros módra :-)
A címe: Mennydörgő Haragja: Az Ősök Öröksége.
Érdekel, hogy azok akiket esetleg érdekel mit gondolnak róla stb és persze jó szórakozást hozzá :-)

2013. július 6., szombat

Winds of Winter Released Chapter Hungarian Transalation, A Tél Szelei megjelent fejezete magyar fordításban

Végre készen vagyok :-) Mindenkinek jó olvasást kívánok, a lehető legnagyobb elszántsággal és pontossággal végeztem a fordítást, akinek bármi észrevétele van írjon és javítom!

Annak aki inkább pdf-ben (a formázás itt jobb mint az alábbiakban) olvasná annak pedig itt a link:                                                                      



                                                                       Theon

A király hangját harag fojtogatta. Rosszabb kalóz vagy mint Saladhor Shaan!
Theon Greyjoy kinyitotta a szemeit… A vállai lángoltak és a kezeit sem bírta mozdítani. Egy fél
szívverésre megijedt, hogy visszatért a régi tömlöcébe Rémvárba, hogy a zűrzavar a fejében nem
több mint puszta lázálom. Elaludtam, ismerte fel. Vagy csak elájult a fájdalomtól. Megpróbált
mozdulni, átfordulva egyik oldaláról a másikra, hogy megvakarja a hátát a kőben. A falon lógott, egy
torony belsejében, a csuklójára csatolt rozsdás gyűrűkkel.
A levegő égő tőzegtől bűzlött. A padlót lerakódott kosz uralta. Falépcsők tekeredtek a padlótól a
falig. Nem látott ablakokat. A torony nyirkos volt, sötét és kényelmetlen, az egyetlen lakberendezés
egy magas támlájú szék és egy ijesztő háromlábú asztal volt. Nem volt benne biztos, de Theon látott
egy éjjeli edényt egy árnyékos fülkében. Az egyetlen fény az asztalon lévő gyertyákból áradt. A lába
két méterrel a padló felett lógott.
A bátyám adósságát, morogta a király, Joffreyét is, pedig az a törvénytelen förmedvény nem is volt a rokonom.
Theon megcsavarta a láncait. Ismerte ezt a hangot. Stannis.
Theon Greyjoy felkacagott. A szúró fájdalom felkúszott a karjaiba, a vállaiból pedig a csuklójába.
Minden amit csak tett, amit csak elszenvedett, a Cailin-árok, Hantvég és Deres, Abel és a mosonői,
Mors Umber és az emberei, a vándorlás a hóban, az egész csak arra szolgált hogy egyik kinzójához a
másikhoz kerüljön.
- Felség – szólalt meg egy második hang óvatosan. - Elnézést, de a tintád megfagyott.
A braavosi, Theon tudta. Mi is volt a neve? Tycho... valami Tycho... - Talán egy kis hővel... ?
- Tudok egy gyorsabb utat. - Stannis előhúzta a tőrét. Egy pillanatra Theon azt hitte bele akarja döfni
a bankárba. Soha ne vedd annak a vérét uram, figyelmezette majdnem.
A király végighúzta kése pengéjét a bal hüvelykujján.
- Íme. A saját véremmel írom alá. Ennek boldoggá kell tennie a mestereidet.
- Ha úgy tetszik felségednek, ez lekötelezi a Vasbankot.
Stannis megmártóztatta a tollat a vérző hüvelykujjába és ráfirkantotta a nevét a pergamenre.
- Még ma indulj. Lord Bolton nemsokára rajtunk üt. Nem hagyhatom, hogy feltarts minket a
harcban.
- Ebben én is egyetértek. – A braavosi belecsúsztatta a pergament egy facső belsejébe. - Remélem,
hogy enyém lesz a megtiszteltetés, hogy ismét felkereshetem Felségedet amikor már a Vastrónon ül.
- Azt reméled, hogy visszakapod az aranyadat te fösvény. Kímélj meg a felesleges udvariasságtól.
Braavos pénzére van szükségem, nem üres jókívánságokra. Mond meg a kinti őrnek, hogy beszédem
van Justin Massey -vel.
- Örömmel. A Vasbank mindig szívesen szolgál. - A bankár meghajolt.
Alighogy kilépett egy másik ember lépett be. A király lovagjai egész éjjel jöttek és mentek, emlékezett
Theon halványan. Ez úgy tűnt, hogy a király egyik bizalmasa. Szikár, sötét-hajú, szúrós-szemű, az
arcát himlők és régi sebek borították és egy kifakult köpenyt viselt, amire három lepkét hímeztek.
- Uram! – jelentette be - a mester nem jött. És Lord Arnolf azt üzente adjam át a szavait: miszerint ő
lenne a leglekötelezettebb, ha veled együtt reggelizhetne.
- A fiával együtt?
- És az unokáival. Lord Wull szintén kihallgatást kér. Azt akarja…
- Tudom mit akar. – A király Theon felé intett. - Őt. Wull holtan akarja tudni. Flint, Norrey...
mindannyian holtan akarják tudni. A kivégzett fiúkért. Bosszút a drága Ned-jükért.
- Lekötelezed őket?
- Most az egyszer, a Köpönyegforgató hasznosabb élve, mint holtan. Olyan dolgokat tud, amik talán
a hasznunkra válhatnak. Hozd azt a mestert! – A király rátett egy pergament az asztalra és
rásandított. Egy levél, Theon tudta. Egy feltört pecsét fekete viasszal, kemény és fényes. Tudom, hogy
ez mit jelent, gondolta majd felkuncogott.
Stannis felnézett.
- A Köpönyegforgató megmozdult.
- Theon. A nevem Theon. – mindig emlékeznie kell a nevére.
- Tudom mi a neved. És azt is, hogy mit tettél.
- Megmentettem Őt. - Deres külső fala nyolcvan láb magas volt, de a hely ahová ugrott a hó már több
mint negyven métert felhalmozott. Egy hideg, fehér párna. A lány rosszabbul járt. Jeyne, a neve
Jeyne, de soha nem fogja elmondani nekik. Theon a lányon landolt és összetörte néhány bordáját.
- Megmentettem a lányt. - mondta. – Repültünk...
Stannis felhorkant.
- Zuhantál. Umber mentette meg. Ha Varjúbegy Mors és katonái nincsenek a kastély körül, Bolton
mindkettőtöket visszaszerzett volna perceken belül.
Varjúbegy. Theon emlékezett. Egy öregember, hatalmas és erőteljes, vörös arccal és bozontos fehér
szakállal. Egy poroszkán ült, egy hatalmas téli medve szőrméjébe öltözve, fején csuklyával. Alatta
egy fehér bőrből készült szemkendőt viselt, ami Theont Euron nagybátyjára emlékeztette.
Legszívesebben lesszagatta volna Umber arcáról, hogy megbizonyosodjon alatta tényleg egy üres
gödör van, nem-e egy fekete szem szikrázó rosszindulattal. Ehelyett csak nyöszörgött a törött
fogaival és ennyit mondott: - Én…
- …egy Köpönyegforgató és egy rokongyilkos vagy. – fejezte be Varjúbegy. – Fogd vissza a hazug
nyelvedet vagy elveszted.
De aztán Umber közelebbről megnézte a lányt, ép szemével hunyorogva vizsgálgatta. – Te lennél a
fiatalabb leány?
És Jeyne bólintott.
- Arya. A nevem Arya.
- Arya Deresből, hogyne. Amikor legutóbb azokon a falakon belül tartózkodtam, a szakácsod
steakkel szolgált és húsos pitével. Sörrel készítette, azt hiszem, a legízletesebb volt amit valaha
kostoltam. Hogy is hívták azt a szakácsot?
- Gage. - mondta Jeyne. – Jó szakács volt. Citromos süteményeket sütött Sansának amikor csak volt
citromunk.
Varjúbegy megpödörte a szakállát. – Mostanra halott, úgy hiszem. Az a kovács is a tiétek volt. Egy
férfi, aki jól értett az acéljához. Hogy is hívták?
Jeyne tétovázott. Mikken, gondolta Theon. Mikkennek hívták. A kastély patkolókovácsa soha nem
készített citromos süteményeket Sansának, ami sokkal jelentéktelenebbé tette őt a vár szakácsánál
abban az édes kis világában, amit megosztott barátnőjével Jeyne Poole-al. Emlékezz, a fene vigyen el.
Az apád Intéző volt, ő felelt az egész háztartásért. A kovács neve Mikken volt, Mikken, Mikken. Én
ítéltem őt halálra!
- Mikken – szólalt meg Jeyne.
Mors Umber felmordult.
- Valóban.
Hogy azután mit tett vagy mondott Theon soha tudta meg, mert ekkor történt, hogy a fiú futásnak
eredt, megragadott egy lándzsát és kiabálni kezdett amikor Deres kapurostélyai megemelkedtek.
És Varjúbegy mindezen csak mosolygott.
Theon megcsavarta a láncait és lepislogott a királyra.
- Varjúbegy talált ránk, így van, ő küldött minket ide hozzád, de én voltam aki megmentette Őt.
Kérdezd meg te magad. – Ő majd megmondja neki. Megmentettél, suttogta Jeyne amikor átvonszolta
a havon. A lány sápadt volt a fájdalomtól, de ő megcirógatta az egyik kezével az arcát és
elmosolyodott. Lady Aryát mentettem meg. Suttogta vissza Theon. Aztán egyszer csak Mors Umber
lándzsásai vették körül őket.
- Ez lenne hát a köszönet érte? – kérdezte Stannist és erőtlenül belerúgott a falba. A válla
elviselhetetlenül fájt. A saját súlya szakította őt lefelé. Milyen régóta is lóg itt? Kint még éjszaka volt?
A torony ablaktalan volt, így semmi mód nem volt rá, hogy megtudja.
- Oldozd el a láncaimat és szolgálni foglak.
- Úgy ahogy Roose Boltont és Robb Starkot szolgáltad? - Stannis horkantott. – Nem hinném. Egy
kicsit melegebb véget tartogatunk a számodra, Köpönyegforgató. De egyelőre még nem végeztünk
veled.
Meg akar ölni. A gondolat furcsán megnyugtató volt. A halál nem ijesztette meg Theon Greyjoyt. A
halál a szenvedés végét jelenti.
- Tégy velem amit akarsz, de aztán… - sürgette a királyt – Vedd a fejemet és tűzd ki egy karóra.
Végeztem Eddard Stark fiaival, rászolgáltam a halálra. Csak csináld gyorsan. Ő közeledik.
- Ki közeledik? Bolton?
- Ramsay nagyúr - Theon felszisszent. – A fiú, nem az apa. Nem hagyhatod, hogy elkapja. Roose...
Roose biztonságban van Deres falain belül az új dagadt feleségével. Ramsay közeleg.
- Úgy érted Havas Ramsay. A Fattyú.
- Soha ne hívd úgy! – nyál spriccelt Theon ajkaiból. - Ramsay Bolton, nem Havas Ramsay, soha ne
hívd Havasnak, soha, muszáj emlékezned a nevére, vagy bántani fog.
- Nyugodtan megpróbálhatja. Bármi legyen is a neve.
Az ajtó kinyílt egy hideg fekete szellővel és a hó zúgásával. A lepkés lovag visszatért a mesterrel
együtt, akiért a király küldött, szürke ruhái alatt nagy medvebőr szőrme lapult. Mögöttük két másik
lovag jött, mindketten egy ketrecbe zárt hollóval. Az egyikőjük az a férfi volt akit Ashával látott
amikor a bankár elvitte a húgához, egy tagbaszakadt férfi szárnyas malaccal a köpenyén. A másik
magasabb volt, széles-vállú és izmos. A nagy ember mellvértje ezüstös acél berakásokkal volt
díszítve; bár karcos volt és horpadt, még mindig ragyogott a gyertyafényben. A köpenyére amit
alatta viselt egy lángoló szivet erősítettek.
- Tybald mester - jelentette be a lepkés lovag.
A mester térdre rogyott. Vörös hajú volt és görbe hátú, egymáshoz közel ülő szemekkel, amiket
folyamatosan a falón lógó Theonra szegezett. - Felség. Miben lehetek szolgálatodra?
Stannis nem válaszolt azonnal. Homlokát ráncolva tanulmányozta az előtte lévő férfit.
- Felkelhetsz. – a mester engedelmeskedett. – Te vagy Rémvár mestere. Akkor mégis hogyan kerültél
ide közénk?
- Lord Arnolf hozott magával hogy inkább a sebesültjeivel törődjek.
- A sebesültjeivel? Vagy inkább a hollóival?
- Mindkettővel Felség.
- Mindkettővel. – ízlelgette a szót Stannis. – Egy mester hollói egy helyre repülnek és csakis egyetlen
egy helyre. Jól mondom?
A mester megtörölte izzadt homlokát köpenye ujjával.
- N-nem egészen, Felség. Többnyire igen. Közülük néhányat be lehet tanítani, hogy akár két
kastélyhoz is elrepüljenek. Ezek a madarak nagyon nagy becsben állnak. De ha nagyon nagy
szerencsénk van, van amelyik akár három, négy vagy akár öt kastély nevét is képes megjegyezni, és
minden egyes parancsra odarepülnek. De ilyen okos madarat száz évente csak egyszer találunk.
Stannis a ketrecben lévő fekete madarak felé intett.
- Ez a kettő feltételezem nem ilyen okos.
- Nem, Felség. Bár úgy lenne.
- Mond hát el nekem. Ez a kettő mely helyekre lett betanítva?
Tybald mester nem felelt. Theon Greyjoy erőtlenül megrúgta magát a lábával, és elnevette magát az
orra alatt. Elkapta!
- Felelj nekem. Ha eleresztjük ezeket a madarakat hazatérnek Rémvárba? – A király előre hajolt. –
Vagy helyette Deresbe repülnek?
Tybald mester a ruhájába vizelt. Theon nem láthatta a sötét foltot ahonnan fel volt lógatva, de a húgy
szaga maró és erős volt.
- Tybald mester elhagyta a nyelvét. – Stannis a lovagjaihoz fordult. – Godry hány ketrecet
találtatok?
- Hármat, Felség, - felete az ezüstös mellvértű magas lovag. – Az egyik üres volt.
- F-felség, a rendem felesküszik a szolgálatra, mi...
- Ismerem az összes fogadalmad. Az egyetlen amit tudni akarok, hogy mi állt abban a levélben amit
Deresbe küldtél? Talán elárultad Lord Boltonnak hogy ránk találtál?
- U-uram… - Görbe-hátú Tybald büszkén kihúzta magát.
- A rendem szabályai megtiltják, hogy kiadjam Lord Arnolf leveleinek tartalmát.
- Úgy tűnik a fogadalmaid erősebbek, mint a hólyagod.
- Felségednek, muszáj megértenie…
- Muszáj megértenem? – A király vállat vont. – Ha ezt mondod. Végül is, te egy tanult ember vagy.
Volt egy mesterem Sárkánykőn, aki már szinte az apám volt. Nagyra becsülöm a rendedet a
fogadalmaitokkal együtt. Habár Ser Clayton nem osztozik az érzéseimen. Minden, amit csak tud
Bolhavég utcáin tanulta. Ha az ő felügyeletére bíználak, talán a saját láncoddal fojtana meg vagy
kivájná a szemeidet egy kanállal.
- Csak az egyiket, Felség. – jelentkezett a kopaszodó lovag, amelyik címere a szárnyas disznó volt. –
A másikat meghagynám másnak.
- Hány szemre van szüksége egy mesternek ahhoz, hogy elolvassom egy levelet? - kérdezte Stannis.
– Egynek elégnek kell lennie, úgy hiszem. Nem kívánom, hogy ne tudj eleget tenni az urad
feladatinak. Roose Bolton emberei talán már úton vannak, hogy még most rajtunk üssenek,
mindazonáltal, muszáj megértened, hogyha fukarkodok az udvariaskodással. Még egyszer
megkérdezlek hát. Mi állt abban a levélben, amit Deresbe küldtél?
A mester megremegett. - Egy t-térkép, Felség.
A király hátradőlt.
- Vigyétek ki innét - parancsolta. – A hollók maradjanak. – Egy ér megfeszült a nyakán. - Zárjátok
ezt a szürke szerencsétlent egy kunyhóba amíg el nem döntöm mi legyen a sorsa.
- Úgy lesz – felelte a nagy lovag. A mesterrel együtt eltűntek egy hideg és havas huzatban. Egyedül a
három lepkés lovag maradt benn.
Stannis fenyegetően fordult oda ahol Theon lógott.
- Úgy látszik nem te vagy itt az egyetlen köpönyegrogató. Talán a Hét Királyság minden ura az,
azonban egy fej nélküli… - A lovagjához fordult. - Ser Richard, amíg én Lord Arnolfal reggelizek, a
te feladatod lefegyverezni az embereit és őrizetbe venni őket. A nagy részük még aludni fog. Ne
essen bántódásuk, kivéve, ha ellenállnak. Talán nem is tudtak az egészről. Kikérdezhetik őket egy
bizonyos pontig... de gyengéden. Ha nem volt tudomásuk az árulásukról, akkor meg kell nekik adni
az esélyt, hogy bizonyítsák hűségüket. –Keze intésével elbocsájtotta a lovagot. – Küld be Justin
Massey-t.
Még egy lovag, Theon tudta amikor Massey belépett. Ez szőke volt, gondosan nyírt szőke szakállal
és sűrű egyenes hajjal, amely olyan fakó volt akár arany. Tunikáját három spirál díszétette, egy ősi
család, ősi pecsétjeként.
- Figyelmezettem Felségedet, hogy szüksége lesz rám. – mondta, miközben fél térdre ereszkedett.
Stannis bólintott.
- Te kíséred vissza a Braavosi bankárt a Falra. Válasz ki hat jó embert és vigyél húsz lovat.
- Lovagláshoz vagy élelemnek?
A királyt hidegen hagyta a szellemeskedés.
- Azt akarom, hogy még dél előtt indulj, ser. Lord Bolton bármelyik pillanatban rajtunk lehet, és
elengedethetlenül fontos, hogy a bankár visszatérjen Braavosba. Kísérd őt át a Keskeny-tengeren.
- Ha itt csata vár ránk uram, a helyem itt van melletted.
- A helyed ott van, ahol azt én mondom, hogy van. Ötszáz kardom van, ami olyan jó mint te magad,
vagy még jobb , de a te bájolgásodnak és felvágott nyelvednek nagyobb hasznát veszem Braavosban
mint itt. A Vasbank megnyitotta a kasszáját számomra. Vedd át a pénzüket és kölcsönözz hajókat és
zsoldosokat. Egy jó hírű kompániát, már ha találsz egyet. Az Arany Kompánia lenne az első
választásom, hacsak még nincsenek felbérelve. Keresd őket a Vitatott-földeken, ha szükséges. De
először fogadj fel annyi kardot amennyit csak találsz Braavosban és küld el őket hozzám a Keletiőrségen
keresztül. Íjászokat is, több íjra van szükségünk.
Ser Justin haja előrebomlott és eltakarta az egyik szemét. Visszatolta, majd felelt:
- A Szabad Kompániák kapitányai nagyobb valószínűséggel csatlakoznak majd egy Nagyúrhoz,
mint egy puszta lovaghoz, Felség. Se földem nincs, se címem, miért adnák a kardjaikat pont nekem?
- Menj hozzájuk mindkét kezedben teli aranysárkánnyal – mondta a király savanyú hangnemben. –
Az majd eloszlatja a kételyeiket. Húszezer embernek elégnek kell lennie. Vissza ne térj kevesebbel.
- Uram, beszélhetek őszintén?
- Beszélj, amilyen gyorsan csak tudsz.
- Felségednek kellene Braavosba mennie a bankárral.
- Ez lenne hát a tanácsod? Meneküljek el? – A király arca elsötétült. – Ez volt a tanácsod a
Feketevíznél is, emlékeim szerint. Amikor a csata ellenünk fordult, hagytam, hogy te és Horpe
visszarángassatok Sárkánykőre mint egy kivert korcsot.
- A nap leáldozott, Felség.
- Igen, ezt mondtad. „A nap leáldozott, uram. Vonulj vissza most, és egy nap talán ismét harcolhatsz. És
most azt kívánod tőlem, hogy rohanjak át az egész Keskeny tengeren...
- ... hogy felállíts egy sereget, így van. Ahogy Keserűacél tette a Vörösmezei csata után, ahol
Daemon Blackfyre elbukott.
- Ne fecsegj nekem történelemről, ser. Daemon Blackfyre lázadó és trónbitorló volt, Keserűacél
pedig egy fattyú. Amikor elmenekült, megesküdött, hogy visszatér, hogy Daemon fiát ültesse a
Vastrónra. Sosem tette meg. A szavak akár a szél, és a szél átfújja a számkivetetteket a Keskeny
tengeren túlra, de csak ritkán fújja őket vissza. Az a kölyök Viserys Targaryen is visszatérésről
beszélt. Sárkánykőnél kicsúszott a kezeim közül, csak azért, hogy egész életében mézesmázos
szavakkal kardokat keressen. „A Koldus Király” így hívták őt a Szabad Városokban. Tehát, nem
könyörgök, és meg sem futamodok többé. Robert örököse vagyok, Westeros jogos uralkodója. A
helyem az embereim mellet van. A tiéd pedig Braavosban. Menj a bankárral és tedd meg az
ajánlatomat.
- Parancsodra. - felelte Ser Justin.
- Előfordulhat, hogy elveszítjük ezt az ütközetet, - mondta a király komoran – Talán Braavosban
hallasz a halálomról. Talán még igaz is lesz. Ennek ellenére béreld fel a zsoldosaimat bármi áron.
A lovag hezitált.
- Felség, ha te meghalsz…
- …megbosszulod a halálom, és a lányomat ülteted a Vas Trónusra. Vagy belehalsz a
próbálkozásba.
Ser Justin az egyik kezét a kardja markolatára csapta.
- Lovagi becsületemre, a szavamat adom rá.
- Óh és vidd magaddal a Stark leányt. Szállítsd el őt Havas nagyúrhoz, amíg úton vagy a
Keletiőrség felé. – bizonyosságképpen Stannis megérintette a pergament. – Egy király mindig
megadja a tartozását.
Megadja, hogyne, gondolta Theon. Hamis pénzel fizeti ki. Havas Jon azonnal megismerné az imposzort.
Lord Stark mogorva fattya ismerte Jeyne Poolet, és ő mindig is imádta a kis fél-testvérét: Aryát.
- A Fekete Testvérek elkísérnek téged egészen a Fekete Várig. – folytatta a király. – Az itt maradt
vasemberek feltehetően értünk harcolnak majd. Még egy ajándék Tycho Nestoristól. Jobb is így, ők
úgy is csak lelassítanának téged. A vasemberek hajókra születtek, nem lovakra. Lady Aryának pedig
szüksége lesz egy női kísérőre. Vidd Alysane Mormontot.
Ser Justin ismét hátrafésülte a haját.
- És Lady Asha?
A király egy pillanat alatt végigmérte.
- Nem.
- Egy nap Felségednek el kell foglalnia a Vas Szigeteket. Sokkal könnyebb lenne Balon Greyjoy
lányát eszközként használni, hogyha egy az embereid közül a férje.
- Mondjuk te? – A király összevonta a szemöldökét. – A nő házas, Justin.
- Csak papíron házas, sosem teljesítették be. Könnyen felbontható. A vőlegény különben is már vén.
Remélhetőleg hamarosan meghal.
Egy kardal a hasában, ha rajtad múlik, ser féreg. Theon tudta hogyan gondolkoznak ezek a lovagok.
Stannis összeszorította az ajkait.
- Szolgálj jól, ebben az ügyemben a zsoldosokkal és talán megkapod amire vágysz. Ez alatt az idő
alatt a nő továbbra is a foglyom marad.
Ser Justin tisztelgett a fejével.
- Értettem!
Úgy tűnt ez felbosszantja a királyt.
- Nincs rá szükség, hogy megértsd. Csak engedelmeskedj. Indulj utadra, ser.
Ezúttal, amikor a lovag távozott, az ajtón túli világ inkább tűnt fehérnek, mint feketének.
Stannis Baratheon fel alá járkált. A torony apró volt, nyirkos és zsúfolt. Néhány lépéssel a király
közelebb jutott Theonhoz.
- Hány katonája van Boltonnak Deresben?
- Ötezer. Hatezer. Vagy még több. – Rávillantott a királyra egy kísérteties vigyort, az összes
szilánkosra tört fogával. – Több mint neked.
- Ezek közül mennyit küldene ellenünk?
- Nem többet a felénél. – Ez csak egy sejtés volt, kétségkívül, de úgy érezte jogosan gondolja így.
Roose Bolton nem az a fajta ember volt, aki ekkora hibát követ el, térképpel vagy anélkül. A fő erejét
meghagyja tartaléknak, a legjobb embereivel maga mellett, Deres masszív dupla-falai mögött.
- A vár túl zsúfolt volt. Az emberek egymás torkának estek, különösen a Freyek és a Manderlyk.
Őlordságát küldte utánad, azért, hogy megszabaduljon tőle.
- Wyman Manderly. – A király szája megvetően legörbült. – Túl-Kövér-Hogy-Lóra-Üljön nagyúr.
Túl dagadt, hogy eljöjjön hozzám, de nem ahhoz, hogy Deresbe menjen. Túl kövér, hogy térdet
hajtson és felesküdjön a kardjaival, de most a kardjait Bolton forgatja. A Hagyma lovagomat küldtem
hozzá vendégként, és Túl-Kövér nagyúr lemészárolta őt és a fejét a kezével együtt kitűzte Fehérrév
falaira, hogy a Freyek kedvére tegyen. És persze a Freyek... már elfeledték volna a Vörös Nászt?
- Észak nem felejt. A Vörös Esküvő, Lady Hornwood ujjai, Deres feldúlása, Erdőmély és Torrhen
Mezeje, egyiket sem felejtették el. - Bran és Rickon. Ők csak a molnár legényei voltak. - Frey és
Manderly soha nem egyesíti az erejét. Érted jönnek, de más úton. Ramsay nagyúr pedig nem messze
mögöttük. Vissza akarja kapni az aráját. A Bűzösét akarja. – Theon nevetése félig volt kacagás félig
nyöszörgés. - Lord Ramsay az egyetlen, akitől Felségednek félnie kell.
Stannis ettől dühbe gurult.
- Legyőztem Victarion nagybátyádat és az ő Vasflottáját a Szép-szigeteknél, amikor atyád először
koronázta meg magát. Tartottam Viharvéget a pusztulással szemben egy évig, és elfoglaltam
Sárkánykőt a Targaryenektől. Szétzúztam Mance Raydert a Falnál, pedig hússzoros túlerőben volt
ellenem. Oszd meg velem, Köpönyegforgató, mely csatákat nyerte meg Bolton Fattya ami miatt
félnem kellene tőle?
Tilos így hívnod! A fájdalom egy hulláma söpört át Theon Greyjoyon. Becsukta a szemét és
elfintorodott. Amikor ismét kinyitotta így felelt:
- Nem ismered őt.
- Nem jobban mint Ő ismer engem.
- Ismer engem – krákogta az egyik holló, amit a mester hátrahagyott. Nagy fekete szárnyaival vadul
csapkodott a ketrecében.
- Ismer. – rikácsolta ismét.
Stannis odafordult. – Abbahagyni ezt a zajongást!
Mögötte kinyílt az ajtó. Megérkeztek a Karstarkok.
Hajlottan és görbén, Karhold várnagya erősen a botjára támaszkodott amíg megtette útját az asztalig.
Lord Arnolf köpenye egy jófajta szürke gyapjú volt, fekete prémmel szegélyezve és rácsatolva egy
ezüst csillaggal. Egy gazdag ruhája, gondolta Theon, egy szegény kifogásaként a férfin. Látta már ezt a
címert korábban, ő tudta, akárcsak azt a férfit aki viselte. Rémvárban. Emlékszem. Ő egy asztalnál ült
és vacsorázott Lord Ramsay –vel és Szajhavész Umberrel, azon az éjszakán amikor felhozták Bűzöst
a cellájából.
A férfi mellette csakis a fia lehetett. Ötven, ítélte meg a korát Theon, az arca kerek volt és lágy mintha
csak az apjáé lenne, hogyha Lord Arnolf elhízott volna. Mögötte három fiatalabb férfi jött. Az unokák,
gyanította. Az egyikőjük láncinget viselt. A többiek reggelihez öltöztek, nem ütközethez. Ostobák.
- Felség. - Arnolf Karstark fejet hajtott. – Megtiszteltetés. – helyet keresett magának. Ehelyett a
szemeivel Theont találta meg.
- És ez meg kicsoda? – A felismerés egy szívdobbanás múlva hasított belé. Lord Arnolf elsápadt.
Az ostoba fia észre sem vette.
- Itt nincsenek is székek,- ismerte fel a fajankó. Az egyik holló felordított a ketrecében.
- Csak az enyém. – Stannis király helyet foglalt benne. – Ez itt nem a Vastrón, de itt és most ez is
megfelel. – Egy tucat ember rontott be a toronyajtón, a lepkés lovag és a nagy ezüst melvértes
vezetésével.
- Halott ember vagy, fogadd el. – folytatta a király. – Már csak arról dönthetsz, hogy hogyan kívánsz
meghalni. Felesleges lenne tiltakozással rabolni az időmet. Valld be árulásod, és ugyanolyan gyors
halált kapsz, amit az Ifjú Farkas adott Lord Rickardnak. Hazudj és égni fogsz. Válassz.
- Ezt választom! – Az egyik unokája megragadta a kardja markolatát, hogy előhúzza azt.
Rossz döntésnek bizonyult. A fiú pengéje még el sem hagyta a kard hüvelyét, amikor a két lovag már
rajta volt. Végül az alkarja csonkjából mocsok és vér spriccelt, és az egyik testvére a lépcsőkön
botorkált, miközben a kezét a hasán tátongó sebre szorította. Ha lépcsőfokot sikerült megtennie
mielőtt lezuhant, és visszarogyott a padlóra.
Sem Lord Arnolf, sem a fia nem mozdult.
- Vigyétek ki őket – parancsolta a király. – Már a látványuk is felkavarja a gyomromat. - Pillanatokon
belül az öt ember összekötözve hagyta el a helyiséget. Amelyik elvesztette a kardforgató kezét a sok
vérveszteségtől elájult, de amelyiknek a hasát vágták meg mindkettejük helyet üvöltött.
- Én így jutalmazom az árulást, Köpönyegforgató. – tájékoztatta Stannis Theont.
- A nevem Theon.
- Ahogy akarod. Áruld el nekem, Theon, hány férfi van Mors Umberrel Deresben?
- Semennyi. Férfiből egy sem. – elmosolyodott a saját tréfáján. – Fiúk vannak vele. Láttam őket. -
Leszámítva egy maréknyi fél-nyomorék őrmestert, a harcosok akiket Varjúbegy hozott az Utolsó Menedékből
már elég idősek a borotválkozáshoz. – A lándzsák és a fejszék is öregebbek, mint a kezek akik tartják
őket. Szajhavész Umbernél maradtak a férfiak, a kastélyon belül. Őket is láttam. Vénember, egytől
egyig. – Theon kuncogott. - Mors fogta a zöld fiúkat és Hother az ősszakállúakat. Az összes igazi férfi
elment a Hordóval és elhullott a Vörös Nászon. Erre voltál kíváncsi, Felség?
Stannis királyt hidegen hagyta a gúnyolódás.
- Fiúk, - minden egyes szavába undor vegyült. – Fiúk nem fognak sokáig kitartani Bolton nagyúr
mellet.
- Nem sokáig, - helyeselt Theon. – Egyáltalán nem sokáig.
- Nem sokáig, - károgta a holló.
A király egy ingerült pillantást vetett a madárra.
- A Braavosi bankár azt állította Ser Aenys Frey halott. Ez a néhány fiú tette ezt?
- Húsz zöld fiú, ásókkal, - mondta neki Theon. – A hó napokig erősen esett. Olyan erősen, hogy azt
sem láthattad, mi történik tíz méterrel arrébb a falakat, a mellvéden az emberek is csak azt látták mi
történik a falakon túl. Így aztán Varjúbegy megparancsolta a fiúknak, hogy ássanak árkokat a
várkapuk előtt, utána megfújta a kürtjét, hogy kicsalogassa Boltont. Helyette Freyeket kapott. A hó
elfedte az árkokat, így azok egyeneseb belelovagoltak. Aenys a nyakát törte, hallottam, de Ser
Hosteen csak egy lovat veszített, de inkább csak a becsületét. Mostanra már valószínűleg nagyon
dühös.
Különös módon, Stannis elmosolyodott.
- Egy dühös ellenség nem ijeszt meg. A harag ostobává teszi az ellenfelet, és Hoosten Frey mindig is
ostoba volt, már ha csak a fele is igaz annak, amit róla hallottam. Jöjjön csak!
- Jönni fog.
- Bolton melléfogott, - jelentette ki a király. – Csak ki kellett volna várnia a kastélyában, amíg mi
éhen halunk. Ehelyett ellenünk küldi az erejének egy részét, hogy megütközzenek velünk. A lovagjai
lovakkal jönnek, nekünk gyalog kell küzdenünk. Az emberei jól lakottak, a mieink pedig üres
gyomorral mennek csatába. Ez nem számít többé. Ser Ostoba, Túl-Kövér nagyúr, a Fattyú, had
jöjjenek. Tartjuk a talajt és ezt az előnyünkre, fordítjuk.
- A talajt? - kérdezte Theon. – Miféle talajt? Itt? Ezt a korcs tornyot? Ezt a szánalmas kis falut? Itt se
magaslataid nincsenek, se falaid ami mögé bújhatnál, sem természetes védelmek.
- Egyelőre.
- Egyelőre. – ismételték összhangban a hollók. Az egyik rikácsolni kezdett, majd a másik motyogva
követte, - Fa, fa, fa.
Kinyílt az ajtó. Mögötte a világ fehérbe burkolózott. A három lepkés lovag belépett, a lábain olvadt
hóval. Lekopogta a lábáról a havat, majd így szólt:
- Felség, a Karstarkokat őrizetbe vettük. Közülük néhányan mindhalálig harcoltak. Azonban a
legtöbbjük összezavarodott és csendben hagyta magát. A nagy csarnokba tereltük őket és
elszigeteltük valamennyiket.
- Szép munka.
- Azt állítják nem tudtak a dologról. Bár szerintem megkérdőjelezhetőek.
- Azok.
- Lehetséges, hogy egy kicsit keményebben kellene őket kifaggatnunk…
- Nem. Én hiszek nekik. Karstark még csak nem is remélhette volna, hogy az árulása titokban
marad, ha megosztja minden szolgálatában álló közrendűvel. Néhány lándzsásának úgy is
kicsúszott volna a száján, miközben egy éjszaka felvágni próbál egy szajhának. Nem volt rá szükség,
hogy tudják. Ők Karhold katonái. A döntő pillanatban az uruknak engedelmeskedtek volna, ahogy
azt egész életükben tették.
- Ahogy mondod Felség.
- Nekünk mik a veszteségeink?
- Lord Peasebury egyik emberét megölték és kettőt az enyémek közül megsebesítettek. Ha
megengedi Felséged, az emberek kezdenek egyre nyugtalankodni. Több százan gyűltek a Torony
köré, találgatva vajon mi történhetett. Minden száj árulásról vitázik. Senki sem tudja kiben bízhat
igazán, vagy kit fognak legközelebb letartóztatni. Az Északiak különösen…
- Beszélnem kell velük. Wull még mindig odakinn vár?
- Ő és Artos Flint. Kívánod fogadni őket?
- Rövidesen. A krakennel kezdem.
- Parancsodra! – a lovag távozott.
A nővérem, gondolta Theon, az édes kis nővérem. Bár már nem érzett semmit a karjaiban, érezte a
gyomrában azt a felkavaró érzést, amit akkor, amikor az a hidegvérű Braavosi bankár úgy mutatta
be őt Ashának, mint „ajándékot”. Még az emlék is fájt. A hatalmas, kopaszodó lovag már nem is
pazarolta Ashára az idejét, hanem segítségért kiáltott, így nekik nem is maradt egymásra néhány
percnél több, mielőtt a király színe elé hurcolták. De az mégis elég volt. Gyűlölte azt a tekintetet
Asha arcán, amikor a lány felismerte ki is ő valójában; a megrázottság a szemében, ahogy a szavak
undorral hagyják el a száját. Ahelyett, hogy odarohant volna, hogy átkarolja, inkább egy fél lépést
tett hátra. A Fattyú tette ezt veled? – kérdezte.
- Soha ne hívd így. – Ezután a szavak egy szusszra előtörtek Theonból. Megpróbált neki mindent
elmondani, Bűzösről, Rémvárról, Kyráról és a kulcsairól, hogy Lord Ramsay soha nem tett vele
semmit, csak lenyúzta a felesleges bőrt, de soha nem vágott le semmit amíg nem kérte. Elmesélte
neki, hogyan mentette meg a lányt, hogyan ugrottak le a várfalról a hóba.
- Repültünk. Abel had írjon arról egy dalt, hogy repültünk. – Ezután el kellett mesélnie kicsoda Abel, és
beszélt a mosonőkről, akik nem is igazán voltak mosónők. Ekkorra Theon már érezte milyen zavaros
és furcsa ezt hallani, de valahogy a szavak csak nem maradtak abba. Fázott, beteg volt és fáradt... és
gyenge, oly gyenge, olyan nagyon gyenge.
Ő megértette. Ő, a húgom. Soha nem akarta bántani Brant és Rickont. Bűzös ölte meg azokat a
fiúkat, nem Ő, hanem a másik Bűzös.
- Nem vagyok rokongyilkos, - tartott ki igaza mellett. Elmesélte neki, hogyan aludt együtt Ramsay
szukáival, figyelmeztette, hogy Deres tele van szellemekkel.
- A kardok eltűntek. Négy, vagy öt. Képtelen vagyok felidézni. A kőkirályok mérgesek. – Addigra már
remegett, reszketett akár egy őszi nyárfalevél. – A Varsafa tudta a nevem. A régi istenek. Theon,
hallottam a suttogásukat. Nem volt szél, a levelek mégis mozogtak. Theon, ezt mondták. A nevem
Theon. – jó volt újra kimondania a nevét, minél többször mondja, annál valószínűbb, hogy nem fogja
elfelejteni. – Mindig emlékezned kell a nevedre, - mondta a nővérének. – Azt mondtad, hogy Esgrednek
hívnak, de ez hazugság volt, a neved Asha.
- Így van. – helyeselt a nővére, de olyan halkan, hogy már attól félt, el kezd sírni. Theon ki nem
állhatta. Gyűlölte a női sírást. Jeyne Poole az egész Deresi úttól idáig sírt, sírt ameddig az arca olyan
lila nem lett, akár a cékla, sírt amíg a könnyek rá nem fagytak az arcára, és mindezt azért, mert
figyelmeztette, hogy muszáj Aryának maradnia, vagy talán a farkasok visszaküldik őket. Egy
bordélyban tanítottak –emlékeztette a lányt, suttogta a fülébe, hogy más meg ne hallja. Jeyne csak egy
kurva, neked Aryának kell lenned. – Nem akarta bántani. Ez volt mindkettőjüknek a legjobb. Jeynek
emlékeznie kell a nevére. Amikor az orra hegye feketére fagyott, és az Éjjeli Őrség egyik lovasa
figyelmeztette, hogy talán elveszíthet egy darabot belőle, Jeyne megint sírva fakadt. Senkit nem fog
érdekelni, hogyan néz ki Arya, amíg ő Deres örököse,- nyugtatta. – Száz ember akarja majd elvenni. Ezer. Az
emlék otthagyta Theont a láncaival.
- Engedjetek le, - könyörgött. – Csak egy kicsike időre, utána visszalógathattok újra. Stannis
Baratheon felpillantott rá, de nem felelt. Fa – rikoltott fel ismét a holló – Fa, fa, fa.
Ezután a másik madár mondta, tisztán és érthetően: Theon, pont mikor Asha besietett az ajtón.
Vele érkezett még Qarl és Tristifer Botley. Theon azóta ismerte Botleyt, amióta csak Pykeon
felnőttek. Miért hozta Asha a kiskedvenceit? Ez azt jelentené, hogy ki akar szabadítani? Ha
megpróbálják, ugyanúgy végzik, mint a Karstarkok.
A királynak sem volt ínyére a jelenlétük.
- A testőreid talán odakinn és várakozhatnának. Ha azt akarnám, hogy bajod essen, két férfi kevés
lenne ahhoz, hogy megvédjen. – A vasszülöttei meghajoltak és távoztak. Asha térdre borult.
- Felség. Feltétlenül íly módon kell a fivéremnek megláncolva lennie? Úgy látszik ez egy elég rossz
jutalmazása annak, hogy elhozta neked a Stark lányt.
A király megcsikorgatta a fogait.
- Eléggé felvágták nyelvét, Hölgyem.. Nem úgy, mint a Köpönyegforgató bátyádét.
- Köszönöm, Felség.
- Ez nem dicséret volt. - Stannis tekintete elidőzött Theonon. – A faluban nincsenek börtönök, és
több foglyom van, mint amennyire számítottam, amikor letáboroztam itt. – intett Ashának, hogy
talpra állhat. – Felállhatsz.
Felállt.
- A Braavosi kiváltotta hét emberemet Lady Gloverttől. Szívesen fizetek váltságdíjat az öcsémért.
- Nincs elég arany ahhoz a Vas-szigeteken. A bátyád keze vértől mocskos. Farring arra sürget, hogy
adjam őt R'hllornak.
- Clayton Suggs úgyszintén, nem kétlem.
- Ő, Corliss Penny, és mindenki más is. Még Ser Richard is, aki csak akkor imádja a Fény Urát, ha a
céljaik azonosak.
- A Vörös Isten kórusa csak egy dalt ismer.
- Amíg ez a dal kedves az isten fülének, had énekeljék. Lord Bolton emberei hamarabb rajtunk
ütnek, mint mi várnánk. Egyedül Mors Umber van velünk, és a bátyád azt mondta nekem, hogy az
egysége csak zöld fiúkból áll. Az emberek szeretik hinni, hogy az istenük velük van, mikor csatába
mennek.
- Nem az összes embered imádja ugyanazt az istent.
- Tisztában vagyok vele. Ne tévessz össze ugyanazzal a bolonddal, aki a bátyám volt.
- Theon az édesanyám utolsó életben maradt fia. Amikor a bátyjai meghaltak, beleroskadt. A halála
összetöri azt is, ami megmaradt belőle… de nem könyörögni jöttem.
- Bölcs. Együtt érzek anyáddal, de nem kímélem meg a köpönyegforgatókat. Ezt az egyet meg
különösképp nem. Kivégezte Eddard Stark két fiát. Minden északi, aki követ engem abban a
pillanatban elhagyna, amikor könyörületességet mutatnék. A bátyádnak halnia kell.
- Akkor öld meg te magad, Felség. – A hideg Asha hangjában megrázta Theont. – Vidd át őt a tavon
a szigetre, ahol a Varsafák nőnek és csapd le a fejét azzal a varázslatos kardal, amit viselsz. Eddard
Stark így tette volna. Theon kivégezte Lord Eddard fiait. Add őt Lord Eddard isteneinek. Észak ősi
isteneinek. Ad őt a fáknak.
És hirtelen egy vad dübörgés támadt, amitől a mester hollói ugrálni és csapkodni kezdtek a
ketrecükben, a fekete tolluk szétrepült a ketrecükben és a rúdjaik hangosan csörömpöltek.
- A fa. – sikoltotta az egyik – fa, fa, fa – végül csak a második sikoltozott -Theon, Theon, Theon.
Theon Greyjoy elmosolyodott. Tudják a nevem, gondolta.
Részlet a THE WINDS OF WINTER - ből
írta George R. R. Martin. Fordította: Szilasi Larion.

2013. június 22., szombat

Előszóként:

Nem sokkal azután, hogy letettem a Sárkányok Táncát (ami sajnos csak az utolsó néhány fejezetben indult be és mire végre beindulhatott volna vége is lett) szörnyű érzés fogott el: meddig kell még várni a folytatásra? Ezek után szerencsére megtudtam, hogy a tisztelt író már két fejezetet is publikált a rajongók számára; így fel is kerestem azokat. Mivel láttam, hogy magyar fordítást eddig senki nem végzett rajtuk, úgy gondoltam magam veszem kézbe az ügyet és lefordítom a megjelent két fejezetet. Jelen pillanatban Theon Greyjoy fejezetét fordítom, nagyjából a fejezet 20-30%-a van lefordítva és mindezt egy nap alatt értem el, így reményeim szerint legkésőbb jövő hét péntekre kész leszek a Theonos fejezettel és ha ezzel megvagyok megpróbálom a lehető legtöbb helyre eljuttatni, hogy a nem perfekt angolosoknak se a Google Transalatorra kelljen hagyatkoznia a fordításban! ;-)